Mezőgazdaság Soroksáron a XVIII. században
A Soroksárhoz tartozó térség /”szabad mező”/ 14.256 magyar holdat tett ki / egy magyar hold=1200 négyszögöl – 1 hektár=2,31 magyar hold/. Grassalkovich Antal az újonnan betelepülők fogadására, jobbágytelkekkel való ellátására, Soroksárhoz csatolta Kerekegyházát és Szent Dienes pusztát, majd később bérlemény formájában Szent Lőrinc, Péteri és Gubacs pusztákat. Ez utóbbi 5 puszta további 14.416 magyar holdat jelentett. Így hát a soroksári jobbágyok, és kisebb részt a zsellérek összesen 28.672 magyar holdon gazdálkodhattak. Arról nincs adat, hogy a kaszálók, rétek ebből mennyit foglaltak el, és csak az 1770-es évek közepén van arról kimutatás, hogy a szőlők területe 65,16 magyar hold volt, azaz az összterület 0,45%-a, tehát összességében elenyésző rész.
Az első ismert dikális vagyon összeírásra 1752-ben került sor. Ez az összeírás is csak a hospeseket /jobbágyokat/ tartalmazza, a házas és házatlan zselléreket nem. Az összeírt személyek két csoportban szerepelnek. Az első csoportban 146 telepes kapott helyet. Ők minden bizonnyal már adózó jobbágyok voltak, esetükben tehát már leteltek az adómentes esztendők. A második csoportba az újonnan érkezettek kerültek. A legtöbbjüknél jelölték, hogy mióta soroksári lakosok, de egyikük esetében sem érte el a jelenlétük a 3 évet. Ők összesen 76-an vannak, tehát a két listában mindösszesen 222 név szerepel, azaz 222 család került összeírásra.
Az összeírás két dolgot részletezett: mennyi állat van a telepesek birtokában / ezen belül hány ökör, ló, tehén és juh/, valamint azt, hogy az egyes személyeknek mennyi volt az az évi termésük /kétszeres + árpa + zab /. Az őszi gabona fogalmába tartozott az úgy nevezett „kétszeres”, ami az egy területre vegyesen vetett búzát és rozsot jelentette. A két vetőmagot összekeverték és ezt vetették el. Ezt a módszert az 1780-as évekig alkalmazták, majd felhagytak vele, mivel a rozs / lévén magasabb szárú / elnyomta a búzát. Nagyobb terméseredményt lehetett elérni, ha külön-külön vetették a két gabonafélét. Az összeírás évében Soroksáron őszi gabonából a 146 telepes esetében 2718 pozsonyi mérőt írtak össze, ami hozzávetőlegesen 1147,6 mázsának felel meg. Az árpa mennyisége 1951 p. m. = cca. 736 mázsa, zabból pedig 806 p.m.-t = cca. 260 mázsa termett az adott évben.
Az újonnan érkezett 76 fő esetében az őszi termény 546 p.m. = 233,6 mázsa, az árpa 318 p.m.= 120 mázsa, míg a zab 64,5 p.m. = 20,7 mázsa volt. Soroksár az évi összes termése tehát 1178 mázsa őszi gabona, 731 mázsa árpa és 258 mázsa zab volt.
Az adózó telepesek között is nagy különbségek voltak a termény mennyiségét illetően. Ha három csoportba osztjuk a telepeseket / a legtehetősebbekre, középmezőnyre és a legszegényebbekre/, akkor a következő eredményt kapjuk: a 27 legmódosabb család az összes termény 49,3 %-át vallhatta magáénak, míg az ő részarányuk az összes telepesből 18,9 % volt. A legmódosabbak között is a legtöbb terménnyel Weimper Ferenc rendelkezett. Az ő földjein ebben az esztendőben cca. 25 mázsa őszi gabona, 22 mázsa árpa és 19 mázsa zab termett. Eredményesség tekintetében őt követte Hecht Ferenc, valamint Renner György. A középmezőnybe tartozó 40 telepes az az évi összes terményből 31%-ban részesedett, míg ők az összes telepes 28-át tették ki. Ebből látható, hogy ennek a csoportnak a tagjai már koránt sem voltak olyan jó helyzetben, mint az előző 27 fő. Míg azok a három gabonaféleségből átlagban közel 101 p.m-őt tudhattak magukénak, addig a középmezőnybe tartozók átlagban már csak 26 p.m-őt. De ebben a csoportban is igen nagy a szóródás. Már köztük is minden bizonnyal többen voltak, akik a munkájukkal fizettek a legmódosabb jobbágyoknak, hogy biztosítsák a családjuk számára a megélhetéshez szükséges gabonát, illetve a következő évi vetőmagot.
A családok szinte teljes egészében önellátók lehettek a legalapvetőbb táplálék, a kenyér dolgában. Ezekből az évekből csak egyetlen pék neve ismert Soroksáron – Holzinger János Györgyé. Ő nyilván nem láthatta el egyedül a teljes települést, melynek a lélekszáma az idő tájt 1200 fő körül volt.
Ezután a rövid kitérő után vessünk egy pillantást a harmadik, azaz a legszegényebbek csoportjára. 74 telepest sorolunk ide. Ők az az évi teljes gabonatermés 21,3%-át birtokolták, 1168 p.m-t. Az ő esetükben 15,78 p.m. jutott családonként, ami szűk 6 mázsának felel meg átlagban. Az átlagszámok gyakran fontos igazságot takarnak, hiszen 13 telepes esetében egyetlen pozsonyi mérő gabona sem várt a sorsára a gabonatároló vermekben. Őszi gabonából, azaz a fő kenyérnek valóból csupán 3,86 mázsa jutott családonként. Ez a mennyiség nem volt elegendő a család élelmezéséhez, valamint a következő évi vetőmag biztosításához. Maradt hát a földesúr, illetve a tehetősebbek földjén való munka.
A fent tagalt 146 fő valamennyije telepes / későbbi besorolás szerint jobbágy/ volt. Nincs szó tehát a nincstelenekről, akiknek így a létszámát sem tudjuk. Az viszont ismert, hogy 13 évvel később az úrbéri rendezés előkészítésekor végzett összeírás 1765-ben 473 zsellért tartott számon. Ennek alapján talán nincs messze a valóságtól, ha 1752-ben a számukat 300-350 fő körülire vélelmezzük.
Az összeírt 76 „újonnan érkezett” személy esetében 31 főnek egyetlen pozsonyi mérő szemes terménye sem volt. Valószínűleg nem rendelkeztek külső telekkel/szántófölddel/. 45 fő osztozott a 234 mázsa őszi gabonán , ami 5,2 mázsát jelentett családonként, valamint a 2,7, mázsa árpát és 46 kilogramm zabot.
A jobbágy alapvető „energiaforrásai” a föld megművelésében, a szállításban az igavonó állatok voltak. A legfőbb termelési eszközt a termőföldön kívül az ökrök, lovak, tehenek jelentették. Természetesen nagy szerepet játszottak a család élelmezésében is, valamint fontos alapanyagul szolgáltak a ruházkodásban, és a különböző szerszámok, eszközök készítésében. A XVIII. század első felében, közepén az ökröké volt a fő szerep a földművelésben. Számuk ekkor még jelentősen meghaladta a lovakét. 1752-ben az össz állatlétszám 408 volt, ebből 165 volt az ökör, 90 a ló és 153 a tehén. A tehenek bizonyára kettős hasznosításúak voltak, igavonó erejükön kívül némi tejet is adtak. A szakirodalom szerint az akkori ridegtartásban tartott nálunk honos tehén napi legfeljebb 1-1,5 liter tejet adott, azt is csak a laktációs időszakban. Ökrei általában a módosabb jobbágyoknak voltak, a tehén a szegény jobbágy és zsellér igavonó ereje volt. Az említett jószágokon kívül összeírtak még 153 juhot is, ami nem volt soknak mondható. Összesen 19 jobbágy portáján találtak az összeírók juhot. A legtöbbet, 30-at Renner Árpádnál, míg Schweier Mátyásnál mutatóban 1-et. Érdekes módon az összeírás említést sem tesz a sertésekről. Közvetett ismeretek vannak csak arról, hogy baromfik is szép számmal kapirgálhattak az udvarokon, de számukra, fajtáikra egyetlen összeírás sem tért ki.
Mint már említést nyert, az 1752-es összeírásban 146 adózó telepes szerepel. Ők birtokolták tehát a fent részletezett jószágokat. Viszont igen nagy eltérést mutatott már ekkor az egyes családok vagyoni helyzete. Az emberi rátermettségen, szorgalmon kívül meghatározó jelentősége lehetett annak, hogy melyik család mióta volt Soroksáron. A korábban érkezettek foglalták el a legjobb minőségű földeket, a lakóhelyhez közelebb eső területeket. Az első betelepültek maguk dönthettek arról, hogy mekkora területen kívánnak gazdálkodni. Mivel akkor a föld még bőven rendelkezésre állt, hát könnyebben válthattak a kimerült termőföldről a régóta parlagon heverő, jó erőben lévő területekre. Persze, azokat irdatlan nagy munkával művelhetővé kellett tenni. Aki ez utóbbit vállalta, később bővebben arathatta fáradsága gyümölcsét. A korábban érkezettek azért is előnyben voltak, mert több év vagyoni felhalmozása állt mögöttük.
Ha a jószágok létszáma alapján is követjük a 146 jobbágy 3 csoportba osztását, akkor az első, a legmódosabbak csoportjába azok tartoztak, akiknek legalább 6 jószáguk volt. Előre kell bocsájtani, hogy ezen a csoporton belül is igen nagy volt a szóródás az állatok számát illetően. Az összeírásban 26 jobbágynak volt legalább 6 jószága. A legtöbb állata Weimper Ferencnek volt, összesen 15 /10 ökör, 3 ló, 2 tehén/. A második helyen Neumayer Henrik állt 14 állattal / 8+3+3/, míg a harmadik Gerstenmayer Jakab volt 12 / 6+3+3/ állattal. Ezen a csoporton belül 9 főnek volt 6-6 jószága. A legmódosabbaknak összesen 215 állata volt, ami az összes állatállomány /408db./ 52,7%-a, míg ők az összes telepes 18%-át tették ki.
A második nagy csoportnak, a középmezőnynek – létszámuk 67 fő volt – összesen 163 állata volt. Ebbe a csoportba azok tartoztak, akiknek 2-5 jószáguk volt. Ők az összes állat 40%-át birtokolták, a részarányuk a telepesek között 46%-ot tett ki.
A harmadik nagy csoportot a legszegényebbek alkották – számuk 53 volt, az összes telepes 36%-a. Az 53 főből 23-nak egyetlen állata sem volt, 30-nak pedig 1-1 tehene. A fő igavonóból / ökör, ló / tehát egy sem, így hát a tehénre várt ez a feladat. Az ő birtokukban az összes jószág 7,4%-a volt, azaz 30 tehén, míg a két legmódosabbnak, Weimper Ferencnek és Neumayer Henriknek volt összesen 29 állata. Weimper Ferenc 1740-ben, Neumayer Henrik 1727-ben jelenik meg először az anyakönyvben soroksáriként.
Az újonnan érkezettek 76 fős csoportjában az igavonó állatokat illetően sem rózsás a kép: három főnek volt csak 1-1 ökre, 10 főnek összesen 19 lova és 36 főnek 40 tehene. Juha egyetlen telepesnek volt – 2 db.
A termény betakarításának, és a szem kinyerésének módját illetően a XVIII. század egészére jellemző, hogy az őszi gabona kalászát sarlóval vágták le, a tavasziakat viszont szárastól kaszálták. A kalász sarlóval történő eltávolítása feltehetően azzal magyarázható, hogy a „cséplés”-t aztán a lovakkal való tapostatás útján végezték el. Így a sok szalma nem került a lovak patája alá, könnyebb volt a szemek tisztítása. Nehezen, csak a század vége felé nyert teret a cséphadaróval való szemkinyerés. Ez a mód jóval nagyobb fizikai megterhelést jelentett a jobbágy számára, viszont kevésbé volt szemetes /földes/ a kinyert gabona, és a szemveszteség is kisebb volt. A terményt általában földbe ásott, szalmával bélelt vermekben tárolták. Ez a mód többféle veszélyt is magában rejtett a veszteséget illetően. Ha a verem beázott, vagy eleve nedvesen került a verembe a termény, az könnyen megdohosodott, penészedett, s részben vagy egészben használhatatlanná vált. Tudomásunk van róla, hogy a gróf az 1770-es években nagy gabonatároló vermet építtetett, mely fokozottabb védettséget biztosított a gabonának.
A jobbágy a termés kilencedét adózta a földesúrnak. A learatott gabonát a szántóföldön kellett hagynia, ahonnan az adórészt a földesúr emberei a falu bírója jelenlétében kivették. Ha egy hét alatt ez nem történt meg, akkor a jobbágy hazavihette a maga részét, s a kilencedet otthagyta. A következő évi vetőmagot is az az évi termésből kellett biztosítani. Egy magyar holdra két pozsonyi mérőt számoltak, ami 85 kiló búzának vagy rozsnak, kb. 75 kiló árpának és 64 kiló zabnak felelt meg. A pozsonyi mérőről meg kell jegyezni, hogy annak több mértéke is volt, ami vidékenként változott. A Grassalkovich uradalomban az 1 pozsonyi mérő 56,3 literrel volt egyenlő. Tehát nem súly mértékegység, hanem térfogat egység volt a gyakorlatban. Azt sajnos nem tudni, hogy Soroksáron egy évben általában mekkora területet vetettek be a különböző gabonafajtákkal. Nagyobb területi egységekre / török alól felszabadult országrész, a királyi Magyarország, Erdély / vonatkozó átlagtermések ismeretesek csak, amelyek persze évenként erősen ingadoztak az időjárástól függően. Általában az az elfogadott a török által felszabadult területeken, hogy az átlagtermés az elvetett mag négy és fél szerese volt. Ez a búza és a rozs esetében tehát közel 4 mázsát jelentett magyar holdanként, 3,4 mázsát árpából és 2,9 mázsát a zab esetében. A négy mázsa őszi gabonából a földesúri 9-ed kb. 45 kg-ot tett ki, a vetőmag 85 kg-ot. Jelentős szemveszteséggel is számolni kellett, ami azt jelentette, hogy kb. 2 mázsa maradt magyar holdanként az étkezésre. A számítások azt igazolják, hogy egy féltelkes / 13 magyar hold / jobbágy estében a termény éppen elegendő volt élelmezésre. Az egésztelkes / Soroksáron 26 magyar hold/ jobbágyok helyzete természetszerűleg jelentősen kedvezőbb volt, de az ő számuk az úrbéri rendezés után mindössze 40 körül mozgott.
Csupán érdekességképpen álljon itt a 10 legmódosabb jobbágy rangsora 1752-ből:
1./ Weimper Ferenc / 10 ökör+3 ló+2 tehén/ és / 60p.m. őszi gabona+60p.m. árpa+60p.m. zab/
2./ Hecht Ferenc / 6 + 2+ 4 / / 75+ 52,5+37,5 /
3./ Renner György / 8ö. + 2 t. / / 60 + 60 + 30 /
4./ Petz János / 6 + 2 + 3 / / 82,5 + 37,5 + 12 /
5./ Gerstenmayer Jakab / 6 + 3 + 3 / / 45 + 37,5 + 16,5 /
6./ Neumayer Henrik / 8 + 3 + 3 / / 48 + 24 + 22 /
7./ Schirling Ádám / 7 + 2 + 1 / / 52,5 + 36 + 36 /
8./ Siedl János / 4 + 2 + 1 / / 75 + 39 + 39 /
9./ Pehl János Mihály /6 + 2 + 1 / / 58 + 45 + 7,5 /
10./ Keitl Mihály /4 + 3 + 2 / / 45 + 30 + 18 /
A sorrend persze helyenként vitatható, mivel nem ismert az egyes igavonók és az egyes gabona fajták egymáshoz viszonyított értéke, az viszont vitathatatlan, hogy ők alkották a 10 legtehetősebb gazdát 1752-ben Soroksáron. Az itt felsorolt 10 telepesből nyolcan biztosan még Forster János Jakab szervező útja előtt telepedtek meg Soroksáron.
