A XVII-XVIII. sz. fordulója élénkülést hozott Soroksár közvetlen környezetében is. 1686-ból származó adat, miszerint a Gubacs szigetet bérbe veszi egy pesti polgár – Kohlbacher Mátyás kamarai tanácsos. A sziget később hosszabb ideig viselte a bérlő nevét.  Gubacs szigete ma már nem létezik.  Déli csücske a mai Szigetcsárda utca környékén volt, maga az utcanév is az egykori szigetre, na meg a csárdára utal.  Az azóta feltöltődött, betemetődött folyóág a mai Felső Dunasor és az Újélet utca közötti szakaszon húzódott.

   Térjünk vissza a Wattay családhoz. 1701-ben meghalt Wattay Pál. Halála után fiai János és István osztoznak az örökségen, mégpedig úgy, hogy valamennyi település és puszta fele-fele részben kerül a testvérekhez. Soroksár pusztának is tehát két tulajdonosa van ettől az évtől. Ismereteink szerint a területen gazdálkodást nem folytattak, lévén, hogy lakosai sem voltak.

   A továbbiakban engedtessék meg, hogy néhány momentum erejéig bepillantsunk egy középnemesi család hétköznapjaiba. Idézetek a családi kiadásokat vezető könyvből:

• „ halak besózására vettünk 3 hordót, 2,50-ért darabját”
• „Pesten mulatván az urak öt napig 7,85 Ft-ért”
• „ egy szarvast vettünk 4 Ft-ért”
• „ István úr dámácskájának cipellecskét 1 Ft-ért
• „Grassalkovich úrnak ajándékba 5 pár madarat és 1 fácánt 2,56 Ft-ért”

Soroksár vizén a malom pedig csak zakatolt, őrölte a környék rozsát és búzáját. 1712-őt írunk, és még mindig az alsónémedi Halász Mihály árendálja a malmot, de most már társa is van, az ugyancsak alsónémedi Tóth Mihály személyében.  Ketten bérlik a „szabad mezőn” álló patak parti létesítményt. Egy ebből az évből származó feljegyzés tudatja velünk, hogy Soroksár pusztán a malom épületén kívül csak egy másik létezik mellette – valószínűleg a molnárok lakhelye, s körülötte csak  a szabad pusztaság.

Wattay János feljegyzése Soroksár pusztáról, valamint a malom bérlőiről.

E rövid kitérő után térjünk vissza az események sorához!  Rendkívül fontos évszám Soroksár történelme szempontjából az 1715-ös esztendő. Ez év január 10-i keltezéssel a Wattay család a pusztát 20 évre árendába adja vitézlő Baitai Istvánnak, Pest-Pilis-Solt vármegye szolgabírájának. Baitay István középnemes több tisztséget is betöltött a vármegye szolgálatában.  1715-ben még szolgabíróként szerepel, de még ebben  az évben a megye főkomisszáriusának választják. 1719-től helyettes alispán, s ebben a minőségben halt meg 1722. májusában. A május 6-i megyegyűlésen még feladattal bízzák meg, de a következő június 1-i gyűlésen Baitai elhalálozása miatt már mást bíznak meg az alispán helyettesi feladatok elvégzésével. Visszatérve az 1715-ös szerződésre: Baitai köteles volt 300 rajnai forint kauciót, valamint minden év Szent György napja táján 16 körmöci ezüst tallért fizetni a tulajdonosoknak. A bérleti szerződés nyitva hagyja a lehetőségét annak, hogy 20 év múlva a bérlés lehetőségét megújítsák. Baitai az aláírás mellé egy rövid megjegyzést is fűz, miszerint kötelezettséget vállal, hogy az „ alsónémedi uramék sem én általam, sem mások által nem fognak háborgattatni”. Azért fontos ez a megjegyzés, mert megint csak azt bizonyítja, hogy a pusztán a malmon kívül más létesítmény nem létezik, hiszen csak a molnárokat említi, és senki mást. 1716-tól a haláláig Baitai István a pusztán kívül bérelte a malmot is.

   A bérlés megújítására nem került sor, hiszen alig 7 évvel az aláírása után Baitay István meghalt. És ekkor nagyon fontos szerep jut az özvegynek, Lang Erzsébetnek, aki még abban az évben ősszel feleségül megy Grassalkovich Antalhoz. A későbbi grófnak ez volt az első házassága. A feleség magával vitte az új házasságba a bérlemény Soroksár pusztát is. Grassalkovich Antal így került tehát közvetlen kapcsolatba a pusztával. Feltételezhető, hogy már ekkor fontolgatja a terület tulajdonjogának a megszerzését, hiszen néhány év elteltével egy újabb fontos létesítménnyel gazdagodik Soroksár puszta.1728-ban található először az adófizetők listájában Neumann András neve, aki a pusztán egy uradalmi kocsma bérlőjeként jelenik meg. Feltehetőleg Grassalkovich építtette a beszálló vendéglőt, amit az is fényesen igazol, hogy a pincéjében ma is megtalálható néhány bélyeges tégla A G / Anton Grassalkovich / bélyeggel, ami azt igazolja, hogy a téglák Gödöllőn készültek Grassalkovich téglaégető műhelyében.A pince falazata is minden valószínűség szerint ezekből e téglákból épült, csak hát nem láthatók a lapján lévő bélyegek. A pince falán az egyik téglába egy 1514-es szám van bevésve. Ez a szám többeket arra a következtetésre engedett jutni, hogy évszámról van szó, ami az épület készültének idejére utalhat. A feltevés hibás, a Budapest Történeti Múzeum főigazgatója megállapította, hogy a véset legkorábban a XX. sz. elejére datálható. Nem véletlenül épülhetett a vendéglő a malom közelébe, hogy a távolabbról őrletni érkező szekerek tulajdonosainak legyen hol megszállniuk. Nem mellesleg számított az Alföld felől Pestre igyekvő vendégekre is. Ez a beszálló-vendéglő aztán igen hosszú ideig, egészen a II. világháborúig szolgálta a megfáradt utasok pihenését. Az utolsó működtetője, tulajdonosa Klötzl Károly volt.

1729. január 5-e ismét egy nagyon fontos dátum Soroksár történelmében. Ekkor írta alá Wattay János és Grassalkovich Antal az adás-vételi szerződést Soroksár puszta tulajdonjogát illetően. A vevő igen olcsón, 500 Rajnai forintért jutott hozzá az addig csak bérleményként használt területhez. Wattay meg is magyarázza a vevő számára igen kedvezményes árat a következőképpen: „… gyermekeinkhez és familiánkhoz nyújtott, s jószágainknak conservatiojában, jussainknak redintegrátiójában tapasztaltatott hasznos szolgálatit méltó tekintetbe vévén, és … gyermekeink per alatt lévő jószáginak megváltására ő kigyelmétől ött száz Rhenes forintokat fel venni kéntelenítettünk … mindezekért Soroksár nevű N. Pest Vármegyében lévő pusztát, mindhozzá tartozó határival, appertinentiáival és utilitásival prestitulált Grassalkovich Antal Uramnak … maga szabad diszpozíciójára mindazon által örökösen és megmásíthatatlanul adtuk”. Egyszerűbben fogalmazva az ár azért volt ilyen alacsony, mert így hálálták meg a Wattayak Grassalkovichnak a sokrétű és eredményes ügyvédi tevékenységet. Soroksár pusztán kívül a későbbi években még több Wattay birtok került Grassalkovich tulajdonába. A Wattay utódok még száz évvel később is perelték a Grassalkovichokat, mondván, hogy azok igen „kedvezményesen” jutottak a különböző területekhez, de Soroksár puszta sohasem volt a későbbiekben sem per tárgya.

Az első telepesek megjelenése (1717-1743)

         A XVIII. század elején született országgyűlési törvény arra kötelezte a földesurakat, hogy lakatlan pusztáikon telkeket alakítsanak ki, s telepítsék be azokat jobbágyokkal. Valószínűleg ez is inspirálhatta a Wattay családot az addig műveletlenül heverő Soroksár puszta bérbeadására, betelepítésére, hasznosítására. Az évszázadokon keresztül elvadult táj termővé tétele hatalmas feladatot jelentett a bátor vállalkozóknak, az első honfoglalóknak. A bérleti szerződésből tehát ismert, hogy 1715-ben a malom mellett csupán egy ház állt, bizonyára a molnárok laktak benne. Ha a pusztának lakói nem voltak, hát nem voltak házai sem. A jövevényeknek először is tehát fedelet kellett teremteniök a család feje fölé, s aztán mindjárt hozzálátni a bozót irtásához, a parlag feltöréséhez, termővé tételéhez. Baitay István középnemes volt, feltehetőleg tőle nem sok földesúri segítséget kaphattak az elsőnek érkezettek.

   A Harasztiban vezetett anyakönyvek 1717. július 3-án adnak először hírt soroksári telepesről. Ezen a napon született Polsterberger Wolfgangnak és feleségének Mártának Rozália nevű gyermeke. A családfő a következő évben meghalt, ekkor szerepel a neve mellett a „hospes in Soroksár” /soroksári telepes/ megjelölés. A család nevével a későbbiekben nem találkozunk, feltehetőleg férfiutód híján a család kihalt, vagy az özvegy a gyerekekkel máshová költözött.

   1718-ban lelhető az anyakönyvben egy újabb soroksári telepes neve, Lutz Józsefé, majd 1720-ban bukkan fel Eser Sebestyén és feleségének Annának a neve. A következő családi eseményre az új településen 1721-ben került sor. Ekkor a következő családok nevei szerepeltek /időrendi sorrendben/: Schuster András és felesége Margaréta, Dandl János Mihály és Terézia, Wiedermann József és Walburga, Riess Lénárd és Barbara. 1722-ben Ringl Pál / Felső-Ausztriából/ az egyetlen új név.  Itt most egy kis népszámlálást kell tartanunk. Mint már szó volt róla, ebben az évben halt meg Baitay István. Az eddig felsorolt  8 család mellett feltehetőleg volt néhány, akiknél ez idő alatt nem történt anyakönyvbe való esemény. Feltételezhető, hogy 1722-ben Soroksáron 10-12 család már megtelepedett, ez pedig egy akkori átlagos családnagyságot figyelembe véve azt jelenti, hogy Baitay halálakor a születőben lévő településen 50-60 fő már megtelepedett. Ki kell jelenteni tehát, hogy Soroksár MEGALAPÍTÓJA BAITAY ISTVÁN volt.

   Az 1723-as esztendő ismét mozgalmas volt a családi eseményeket illetően. Ekkor találkozunk először a Gabler, Leinwater / Leimeter/, Marschall, Petz, Puchele és a Kreiss nevekkel. 1724-ben jelenik meg először a Baumgartner, a Hegner, a Reiter, valamint a Freumund, és a Matzenauer név. 1725-ben a Sapper, a Redler, a Hecht, a Rogge nevek szerepelnek először. Az 1726-os esztendő a Maslonka, Trapp, Rauch és Krammer neveket hozta. 1727-ben találjuk először a Natz, Knorr, Neumayer családokat.

   1728-ban új névvel nem találkozunk, viszont megtudjuk az ez évi országos összeírásból, hogy a családok száma nem érte el a 20-at /Soroksárt nem írták össze/, ugyanis csak azoknak a településeknek a lakóit írták össze, ahol a családok száma legalább 20 volt. Az eddig felsorolt családnevek alapján fel lehet tételezni, hogy nem sok híja lehetett a limitnek. 1729-ben a Jehn névvel találkozunk, majd 1730-ban a Held és Kaiser nevek bukkannak fel első ízben.

   Ezeknek a neveknek a megjelenési sorrendje természetesen nem jelenti azt, hogy a családok ebben a sorrendben is jelentek meg az új településen, csupán azt, hogy a már itt élt családoknál ekkor volt az első anyakönyvbe való esemény.

   A Németországban összeállított haraszti és taksonyi családkönyvek alapján tudjuk, hogy Soroksár első telepesei majdnem kizárólag Harasztiból és Taksonyból települtek át a néhány évvel korábban még pusztaként számon tartott területre. Az új honfoglalásnak valószínű magyarázata, hogy az elhagyott településeken már fogytán lehetett a szabad földterület, illetve az újonnan kialakuló településen kedvezőbbek lehettek az adózási feltételek, ösztönözve az áttelepülést.

   Grassalkovich Antal valójában 1729-től tulajdonosa Soroksárnak, de minden bizonnyal már 1722-től, a házasságkötése időpontjától ő irányította Soroksár kialakulását, fejlődésének első lépéseit, hiszen felesége révén bérleményként kezelhette a pusztán folyó gazdasági és népességi folyamatokat.

   1730-ból ismert a soroksári telepesek első adóösszeírása. Összesen 6 telepest: Neumayer Jánost /1 ló+2 tehén/, Natz Mihályt /2 tehén/, Marschall Mihályt /3 tehén/, Fessler Sebestyént /2 tehén/, Natz György Ignácot /2 tehén/, Kreis Kristófot /1 tehén/, Leimeter Jánost /2 tehén/ találjuk ebben a listában. Ezen összeírás szerint mindössze egy ló és 14 tehén volt a listában szereplők tulajdonában, ökör- a kor meghatározó igavonó ereje – egy sem. Az állatok ezen összetétele jelzi, hogy igen szerény körülmények között tevékenykedtek az első telepesek! A tehén volt tehát a fő igavonó állat. Néhány évtized múlva ilyen helyzet csak a legszegényebb családok esetében fordult elő.

   Felvetődhet a kérdés, hogy miért nem került be több család a korábban említettek közül az összeírásba?! Talán két magyarázata is van ennek: a földesúrtól kapott adómentesség nem mindenkinél járt még le, vagy talán csak azokat írták össze, akiknek volt igavonó állatuk.

   Jelentős eltérést mutat a következő évi 1731/32-es összeírás. Nem a telepesek számát illetően –hiszen az csak eggyel nőtt, igaz két új személy is szerepel benne: Helwirt András és Eser Sebestyén, viszont nem szerepel Leimeter János, - hanem az állatok számában van jelentős változás. Összesen 5 ló és 4 tehén van a 7 összeírt személy tulajdonában.