Malom

Malom

Soroksár az 1828-as lakosság összeírás tükrében

2018. május 03. - Schmauder János

A 18. századot a település úgy búcsúztatta, hogy lakóinak száma 3100 körül volt. A természetes szaporulat éppen hogy csak kompenzálni tudta a jelentős számú elköltözöttet. Így volt ez egészen 1820-ig, hiszen az 1779-es 3104 fős lakosság számmal szemben 1820-ban a létszám gyakorlatilag változatlan, hiszen ekkor 3142 főt számoltak össze a katonai összeírók. Az 1820-as évek viszont aránylag rövid idő alatt jelentős növekedést hoztak a település lakóinak számában. 1830-ra 3849 fő az összlakosság száma, s ez 22,5%-os emelkedést jelent.
   Ahogy 1779-ben csupán 6 család költözött be Soroksárra, és 45 volt az elköltözött családok száma, úgy 1830-ban továbbra is ez a tendencia volt tapasztalható, hiszen az ekkori összeírás beköltözést nem jelöl, viszont 91 család elköltözését rögzíti. Mindez pedig azt jelenti, hogy a dinamikus létszámnövekedés a természetes szaporulatból eredeztethető. 1830-ban a 203 születéssel szemben 91 volt az elhalálozás. Egy év alatt tehát 112 fős volt a növekedés.
   A lakóházak száma 1779-ben 473 volt, s ezekben 542 család lakott. 1830-ban viszont már 566 ház állt, bennük 664 családdal.
   A lakosság foglalkozás szerinti összetétele lényegében csak a lakosság létszáma változását követte, arányaiban nem módosult jelentősen.  A jobbágyok száma - az úrbéri berendezkedésnek megfelelően - szinte alig változott. Az úrbériség bevezetésekor 1770-ben Soroksáron 40 egész telkes és 60 fél telkes jobbágy volt. 1830-ban 104 jobbágyot írtak össze. Mivel a telkek összterülete nem változott, nem nőhetett, a csekély változás abból fakadt, hogy az egész telkesek száma 36-ra csökkent, s ennek megfelelően 68-ra nőtt a fél telkek száma. / Mint korábban arról már szó volt az egész telek 26 magyar holdat tett ki, a fél ennek megfelelően 13-at/.
   Az egész telkesek között 1830-ban Neumayer Lénárd rendelkezett a legtöbb igavonásra is alkalmas jószággal, összesen 14-el / 4 ökör, 4 tehén, 1 meddő tehén, 4 ló és egy csikó /. Scheuring Jakabnak 13 állata volt, míg Zwick Tamásnak, Purzl Lőrincnek, Siedl Jánosnak, Höchst Tamásnak és Mönich Ferencnek 12. Ekkor ők alkották a legmódosabb jobbágyok élmezőnyét.
   A fél telkesek között Mönich Mátyásnak 8 állata, míg Geiger Józsefnek, Leimeter Mihálynak, Schuszter Ferencnek,  Feth Mártonnak, Weidinger Mártonnak, Seidl Jakabnak, Seili Ferencnek, Reiter Jánosnak, Kaltenecker Andrásnak, Jung Andrásnak, Treitlein Györgynek, Redlinger Jakabnak, Khöber Györgynek, Krausz Mátyásnak és Weimper Sebőnek 7-7 állata volt ez idő tájt.
   Az 1828-ban készített lakosság összeírás Soroksáron 439 házas és 16 házzal nem rendelkező zsellér családot tartalmaz, tehát összesen 455-öt. Ez a szám négy és fél szerese a jobbágy családok számának. A 439 házas zsellér közül 164-nek még csak belső telke / kertje / sem volt. Nem véletlen tehát, hogy közöttük találjuk a legtöbb elköltözőt. Soroksáron esélyük sem volt saját használatú szántóföldhöz való jutáshoz. A zsellérek jellemzően 1-2 lovat vagy tehenet tartottak, de sokuknak közülük egyetlen állata sem volt. Akiknek volt belső telkük, azoknak átlagban 1 magyar hold volt a használatukban.
   A 16 házzal nem rendelkező zsellér közül 2-nek volt csupán belső telke, 1 illetve fél hold nagyságban. 
   Az 1828-as összeírásban a zsellérek között tartották nyilván / mint korábban is mindig / a kézműveseket, nyilván azért, mivel természetszerűleg nem rendelkeztek külső telekkel, azaz szántófölddel. Összesen 82 kézművest ismerünk név szerint. Számuk az összlakosság cca. 12%-át tette ki. Szakmák szerinti megoszlásuk a következő volt: 27 fő molnár, 11 fő bognár, 6-6 asztalos és kovács, 4-4 kádár és takács, 3-3 szabó, cipész és csizmadia, 2-2 fő pék, kötélverő és kalapos, valamint 1-1 fő gyertyaöntő, szíjgyártó, tímár, esztergályos, szűcs, szappanfőző, festő, kereskedő, mészáros és lakatos. Közülük a mészáros Pohlheim Ignác volt a legmódosabb 2 tehénnel és két lóval.
   Korábban már volt arról szó, hogy a soroksári kézművesek többsége a pesti céheknek voltak a tagjai. 1817-ben viszont a királyi kamara 2 céh működését engedélyezte a településen. A kovácsok és bognárok, valamint a pékek és molnárok alakíthattak közös céhet. 1840-ben aztán még egy céh alakulhatott, a " csizmadia és a czipős mesterek" együttes céhe. Meg kell jegyezni, hogy ebben az időpontban a céhek már inkább akadályai voltak az ipari fejlődésnek. A nyugati országok már javában a szabad versenyes kapitalizmus gyakorlatát követték. Az 1870-es évek elején aztán a monarchiában is betiltották a céhek működését, és Magyarországon is szabad teret nyitottak a versenyes fejlődésnek.

Forrásmű: Pest megyei Levéltár, Az 1828-as országos népesség összeírás Soroksárt érintő része.

Készítette: Schmauder János Grassalkovich kör

A kézművesek név szerinti felsorolása:

MOLNÁROK:

1./   Purzl András / 1789- 1865 /  felesége: Siebert Magdolna  tulajdon: 1 belső telek  saját malom, 2 tehén + 2 ló
2./   Stark János  / 1769 - 1831 / felesége: Leimeter Anna       tulajdon:  2 belső telek  saját malom + 1 munkás
3./   Kreisch Péter /1790 - 1855 /felesége:Trencsír Teréz, tulajdon:1 belső telek+ malom + 1 tehén 
4./   Kreisch János /1790-1859/ felesége: Spiegl Terézia, tulajdon: 1 belső telek + malom 1 munkás, 3 tehén, 1 ló
5./   Weigand Krisztián /1767-1841/ felesége: Redlinger Teréz, tul.: 1 bel. telek + malom + 1 tehén
6./ ö.Schneck Péter     /  ?  -  ?  /      felesége: ?                         tulajdon: 2 belső telek + malom
7./   Holbik József / 1771-1831/  felesége: Dunst Katalin, tulajdon: 2 belső telek  + malom
8./   Heffler János / 1794-1832/ felesége: Neusser Katalin, tul.: 1 bel. telek + 1/2 malom + 1 tehén + 1 ló
9./   Andráczi János / 1779-1831/ felesége: Spiegl Anna Mária, tul.: 1 belső telek + 1 tehén + 1 ló
10./ Meissinger Bertalan / ?- ? /   felesége: Behringer Barbara, tul.: telke nincs van 1/2 malma van
11./ Trencsír István / 1777-1853/ felesége: Meissinger Anna, tul.: nincs telek - malom
12./ Pfistner János / 1772-1831/ felesége: Hümpfner Julianna, tul.: 2 bel. telek + malom + 1 tehén
13./ Wieland József / 1796-? /  felesége: Stark Terézia, tul.: 1 bel. telek + malom + 1 munkás + 1 tehén
14./ Eisrich György /1794-1835/ felesége: Hasler Terézia, tul.: 1/2 bel. telek + 1/2 malom + 1 tehén
15./ Zwick József /1791-1848/ felesége: Hesler Katalin, tul.: telek nincs - malom 1 munkással
16./ Leimeter János /1784-1853/ felesége: Andreáczi Anna, tul.: 3 bel. telek+ malom 1 munkással + 1 tehén
17./ ö. Purzl András / ? - ? /  felesége: Gauss Terézia  tul.: 2 és fél bel. telek+ malom
18./ Hümpfner József /1789- ? / felesége: Kampisch Gertrud, tul.: 1/2 bel. telek+ 1/2 malom + 1 tehén + 1 ló
19./ Trakler István / ?- ? / felesége: ?  tul.. malom 1 munkással
20./ Geiger Jakab / 1791-1841/ felesége: Stark Terézia, tul.:  malom
21./ Stump Mihály /1777-1855/ felesége: Marschall Éva, tul.:  1/2 bel. telek + malom
22./ Hermann Mihály /1771-1840 / felesége: Andreáczi Julianna, tul.: 1 bel. telek+malom
23./ Schubert József /1780-1856/ felesége: Feth Anna Mária, tul.: malom 1 munkással + 1 ló
24./ Schuszter Ferenc /1774?-1849/ felesége: Herrmann Katalin, tul.: 2 bel. telek + malom + 3 tehén
25./ Rusch Bernát / 1771-1841/ felesége: Baunoch Zsuzsanna, tul.: 2 bel. telek + malom 1 munkással 
26./ Holzmann Jakab / 1796-1861/ felesége Kreisch Anna, tul.:  telek nincs + 1/2 malom
27./ Purzl József / ?-?/  Felesége: Schneider Anna Mária, tul.:  telek? + malom + 1 ló
28./ ö. Siebert Károly / ?-? /  tulajdon: 1 bel. telek +malom
Megjegyzés: valamennyi molnárnak volt saját háza is.Az ugyancsak ebből az évből származó térképen a Dunán 27 malom van berajzolva.

BOGNÁROK:

1./   Kaltenecker Mihály / 1788?-1853 / felesége: Klötzl Magdolna, tulajdon: 2 belső telek + 3 tehén + 3 ló
2./   Schmidt Jakab / 1793-1877 / felesége: Schweier Anna,  tulajdon: 2 belső telek + 1 tehén
3./   Kaltenecker István / 1791-1832 / felesége: Andreáczi Ágnes, tulajdon: 0 belső telek + 3 tehén
4./   Moser János / ? - ? /  felesége: ? , tulajdona: 1/2 belső telek
5./   Fritz Bertalan  / 1772- 1843 /  felesége: ?  tulajdona: 21/4 belső telek
6./   Friess Albert / 1788-1841 /  felesége Scheuring Katalin,  tulajdona: 2 belső telek + 3 tehén
7./   Fritz Mátyás  / 1781- 1842 /  felesége: Heffler Anna,  tulajdona: 1 belső telek
8./   Kaltenecker Márton  / ? -? /  felesége: ? ,  tulajdona: 1 belső telek + 1 tehén
9./   Kaltenecker János  / ? - ? /   felesége: ?    tulajdona. ?
10./ Fritz János  / 1779 - 1838 /  felesége: 1. Hümpfner Ágnes  2. Klötzl Anna, tulajdona:  1 tehén + 2 ló
11./ Klötzl Sebestyén  / 1782-1850 /  felesége: Siedl Terézia, tulajdona. 2 belső telek + 2 tehén

KÁDÁROK:

1./   Zwick Antal / 1784-1834 /  felesége: Purzl Rozina,  tulajdon: 3 belső telek + 2 tehén + 2 ló,  1 segéddel
2./   Stégner Mátyás  / 1796- 1829 /  felesége: Siedl Anna Mária,  tulajdon: nincs
3./   Schachamayer Mátyás  / 1776- 1836 /  felesége: Weiss Heléna,  tulajdon: 1 belső telek + 2 tehén
4./   Pohlheim Ignác  / ? - ? /   felesége: ? , tulajdon: 3 belső telek

PÉKEK:

1./   Spiegl András  / 1795- 1854 /  felesége: Drechler Katalin, Hübner Rozina, tulajdon: 1 tehén + 1 ló
2./   Hümpfner Mátyás  / 1778- 1853 /  felesége: Schuster Margaréta,  tulajdon. 2 belső telek + 2 ló + 1 disznó

SZABÓK:

1./   Szentgyörgyi István  /  ? - ? /  felesége: ? , tulajdon: ?
2./   Heisenberger György  / ? - ? /  felesége: ? , tulajdon: 1 belső telek
3./   Renner Ádám  / 1793?-1829 /  felesége: ? ,  tulajdon: 1 tehén
4./   Fallendorf Fülöp  / ? - ? / felesége: ?  , tulajdon: 1 ló

KOVÁCSOK:

1./   Behringer Mihály  / 1776?-1848 /  felesége: Stegner Terézia,  tulajdon: 2 belső telek
2./   Leh Ádám   / 1777-1848 /  felesége: Richter Anna, Nagy Anna,  tulajdon: 4 belső telek
3./   Feuerer József  / ? - ? /  felesége: ?  tulajdon: 1 belső telek + 2 tehén + 2 ló
4./   Gauss György  / 1773-1828 /  felesége: Kaiser Ursula, tulajdon: 1,5 belső telek + 1 tehén + 1 ló
5./   Gruber Miklós  / 1798-1863 /  Felesége: Valentin Katalin, Fritz Terézia,  tulajdon: 1 belső telek
6./   Jäger Fülöp  / / ?- ? /  felesége : ? , tulajdon : ?

ASZTALOSOK:

1./   Nolepa János  / 1786-1851 /  felesége: Jung Rozina, Heim Rozália,  tulajdon: O
2./   Beck György  / 1793?- ? /  felesége: Siedl Anna,  tulajdon: 0  volt egy alkalmazottja
3./   Steinmüller Gáspár  / ? - ? / felesége: ?  tulajdon: 1/4 belső telek + 2 tehén + 2 ló
4./   Tallmayer András  / ? - ? /  felesége: ?  tulajdon: 1 belső telek
5./   Steinmüller János  / ? - ? /  felesége: ?  tulajdon: 0  volt egy segédje
6./   Fischer József  / ? - ? /  felesége: ?  tulajdon: 0

 CSIZMADIÁK: 

1./   Walenta János  / 1793- 1843 /  felesége: Höchst Anna Mária, Balheim Anna, tulajdon:  2 tehén
2./   Kovács József  / 1767?-1835 /  felesége: Varga Heléna,  tulajdon: 1 belső telek
3./   Borcsányi István  / 1797?-1848 /  felesége. Lestár Rozália,  tulajdon: 0

CIPÉSZEK:

1./   Pfaff Jőrinc  / 1796-1852 /  felesége: Stiefl Johanna, Herling Erzsébet,  tulajdon: 1,5 belső telek, + 1 tehén
2./   Weidinger Jakab  / ? -? /  felesége: ?  tulajdon: 0
3./   Hoch János  / 1766?-1839 /  felesége: Herrmann Rozália,  tulajdon: ?

TAKÁCSOK:

1./   Gruber György   / ? -? /  felesége: Hammer Terézia,  tulajdon: 1 belső telek
2./   Lambert József  / 1794- ? /  felesége: Stark Julianna,  tulajdon: 0,5 belső telek
3./   Bogenfürst György  / 1793?-1847 /  felesége: Heimrath Rozina  tulajdon: 1 belső telek
4./   Heim György  / 1755-1831 /  felesége: Schlär Magdaléna, Kren Anna  tulajdon: 1 belső telek

KÖTÉLVERŐK:

1./   Traurig Antal  / 1797-1846 /  felesége. Geispiegl Erzsébet  tulajdon : 0
2./   Kham  Antal  / 1791-1850 /  felesége: Lorenz Katalin  tulajdon: 1 belső telek + 1 tehén

GYERTYAÖNTŐ:

1./   Ecker János  / 1796-1843 /  felesége: Novák Mária  tulajdon: 1 belső telek+ 1 tehén

SZÍJGYÁRTÓ:

1./   Marschall György  / 1783-1842 /  felesége: Lorenz Erzsébet  tulajdon: 2 belső telek + 2 tehén

TÍMÁR:

1./   Listl Mihály  / 1797-1829 /  felesége: Balheim Terézia  tulajdon: 2 belső telek + 1 tehén + 1 ló

KALAPOSOK:

1./   Kleer György  / 1784?-1851 /  felesége: Eitl Terézia  tulajdon: 0
2./   Steininger Ferenc  1798- ? /  felesége. Feith Katalin  tulajdon. 0

ESZTERGÁLYOS:

1./   Krumm Pál  / 1787-1839 /  felesége: Trapp Helene  tulajdon: 2 belső telek

SZŰCS:

1./   Kampisch János  / 1778?-1848 /   felesége: Kertész Katalin, Tiefenbeck Gertrud  tulajdon: 0

SZAPPANFŐZŐ:

1./   Klötzl András  / ?-? /  felesége: ?  tulajdon: 2 belső telek

FESTŐ:

1./   Resch János  / 1781-1845 /  felesége: Maus Erzsébet  tulajdon: 2 belső telek + 2 ló

KERESKEDŐ:

1./   Eckert János Ferenc  / ?-? /  felesége: Preisinger Krisztina  tulajdon: 3 belső telek + 1 tehén

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pistor95.blog.hu/api/trackback/id/tr9213888140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása