A kenyérsűtők további fontos kellékei voltak: a dagasztó teknő, a vető lapátok, na és a mérleg. A dagasztó teknők legtöbbször fémből készűltek, kb. 4 méter hosszúak és 1 méter szélesek voltak. Ezekben folyt a pék mesterség legkeményebb munkája a dagasztás. Aki több éven, netán évtizeden keresztűl végezte ezt a tevékenységet, nem úszta meg állandó hát- és derékfájás nélkűl. A soroksári kenyér készítésének egyik fontos technológiai eleme volt a kétszeri dagasztás. Az első dagasztás után pihentették a tésztát, majd másodszor is alaposan megdolgozták az anyagot, hogy az alkotóelemek mimnél tökéletesebben elegyedjenek, hogy a tészta selymes fényű legyen. Az 1930-as évek második felétől aztán egyre több helyi pékségben is megjelentek az elektromos meghajtású dagasztó gépek. Egy újságcikk említi ebből az időből, hogy már 16 pékségben gép dagasztja a tésztát.

Mit is dagasztottak hát a teknőben, miből állta soroksári kenyér.?!

Két hiteles forrást sikerűlt fellelni a lisztek mennyiségét és arányát illetően. Werli József szerint a pék ipari tanulóknak írt tankönyvében

a soroksári kenyér két legfontosabb alapanyaga az RL 90-es rozsliszt és a BL 55-ös búzaliszt. A tésztában a rozsliszt 70%-ot tett ki, a búzaliszt pedig értelem szerint 30 %-ot. Egy kiló kenyér sűtéséhez összesen 74 dkg lisztet használtak. A fennmaradó részt a víz, só, kovász tette ki. Itt érdemes megjegyezni, hogy ahány pékség volt, az elkészítés módja is annyiféle lehetett. Receptnek írásos nyomát nem sikerűlt találni. Bizonyára azért, mert a legtöbb helyen nem is írták le. Titok lehetett az nemcsak a pesti pékek elől, de a helyieknek sem igen köthették az orrára a saját készítés módját. Véleményem szerint a soroksári kenyérnek voltak általános vonásai, például, hogy a rozsliszt dominált, de mind az arányokban, mind a technológiában, a sűtés módjában természetesen voltak eltérések. Találtam nyomát annak, hogy volt, aki krumplit is tett a tésztába, de nem mindenki.

A másik hitelesnek tűnő forrás, egy az erzsébeti Dózsa György utcában a háború után ott dolgozó soroksári pék / valamilyen Pista bácsi, a még ma is élő munkatársa nem emlékszik a vezeték nevére /szintén ezen lisztösszetétel alapján gyúrta a soroksárinak nevezett kenyeret. Persze voltak Soroksáron is olyan pékek, akik fehér kenyeret is sűtöttek. Ha valaki finomabb kenyeret akart sűtni, csökkentette a rozsliszt arányát a búzaliszt javára. Találtam olyan említést is, hogy volt, aki aludttejet is tett a liszt mellé a dagasztó teknőbe. Bizonyára a vevőkör igényei is alakították a kenyerek tartalmát.

Igen fontos alkotóelem volt továbbá a kovász, mely hosszú érlelésen keresztűl érte el a kívánt minőséget. A gyakorlat az volt, hogy miután kiszaggatták a meggyúrt tésztát, hagytak egy bizonyos mennyiséget a dagasztó teknőben, ami aztán a másnapi tészta kovászául szolgált. Mai mester állítása szerint a hosszú érlelés szűkséges időtartama 15-16 óra / Cseperkáló József / Panelpék/