Szamosi Mihály nevét viseli a soroksári sportpálya. A névadót születésekor még Szeili-nek hívták, és csak 1946-tól viselte a magyarosított nevet. A Seiler név / eredetileg így szerepel / 1748-ban fordul elő először nyakönyvben. A tulajdonosa Márton Svábföldről érkezett Soroksárra.
A kis Misi a Vitéz utcában látta meg a soroksári eget. A család mindvégig tisztes szegénységben élt, fiúk nem tanulhatott szakmát sem, apjával együtt napszámba kellett járnia. Amikor futballozni kezdett, elvégeztettek vele egy gyorstalpalót, hogy rendőrként helyezkedhessen el.
1937-ben került be először a felnőtt csapatba, igaz vesztes meccsen, de mindjárt gólt is rúgott. Ekkor még csatárként számoltak vele. 1946-tól vált csak állandó csapattaggá, igaz a háború alatt a Fegyvergyár csapatában is szerepelt, így kerülte el a frontszolgálatot. Az ottaniak ugyanis mentességet élveztek. Ettől az évtől már pályafutása végéig a hátvéd sorban szerepeltették, hol a jobb, hol a bal hátvéd posztján. Rendkívül gyors, határozott és kemény védő játékos volt. Olyannyira, hogy egyszer a gólgyáros Deák Bamba hátára is felugrott, hogy megakadályozza a góllövésben, de sikertelenül.Máskor meg a büntető rúgáshoz készülődő Deák szemébe homokot szórt / a bíró nem vette észre /, amit aztán az ki is hagyott.
Az 1940-es évek végé, az 50-es évek elején a Sortex folyamatosan liftezett az első és a második osztály között. Egyik ilyen első osztályból való kiesés alkalmával az Újpest le akarta igazolni őt. A csapat akkori szakosztály vezetője Egresi /Tutyó/ Antal, hogy ne hagyja itt a csapatot 3 mázsa fát, egy öltönyt és egy inget ígért neki.Szamosi még egy nyakkendőt is kért, s így maradt a Sortexben. A hazai mérkőzések után, két hetente vasárnap elmaradhatatlan volt a közös vacsora, ami persze együtt járt a féktelen jókedvvel, vidámsággal. A csapat vagy azt ünnepelte, hogy győzött / az első osztályban ez volt a ritkább alkalom /, vagy azt, hogy győzni ugyan nem sikerült, de majd legközelebb. Ezek a vacsorák a háború után először a csapat törzs szurkolójának Steinmüller Ferenc szövőműhelyében, a Vecsés utca Duna felőli végén bonyolódtak, majd áttették a székhelyet Leé Mariska néni bögre csárdájába. Mariska néninek minden alkalommal vadas nyulat kellett készítenie zsemlegombóccal. És persze szólt a harmonika, a nótaszó, a vidámság. Szamosi kedvenc nótája a "Pándon búcsú van, Pécelen meg nem, Szerettem egy szép asszonyt, de ő engem nem" -kezdetű dal volt. Amikor már kellő mennyiségű bor is fogyott, elszabadult a képzelet: Hoffmann / Csángó / latin nőnek öltözött, Szamosi meg latin férfinak, és az asztal tetején ropták az argentin tangót. Szép pár lehettek, a magas, vékony Hoffmann nőnek öltözve, és az alacsony Szamosi! Misa itt élte ki, amit otthon kevésbé lehetett, a felesége ugyanis szigorúan fogta. Este 10-kor otthon kellett /volna/ lennie. Ezt egyszer , amikor csak hajnali 3-kor sikerült kiszakadnia a vidám társaságból úgy hidalta át, hogy az otthon éppen 3-at kakukkoló óra hangját szépen kiegészítette 10-re. Erre persze a nagypapa felébredt, s majd megszakadt a nevetéstől a térdre ereszkedett kakukkoló veje láttán.
1955-ben aztán elérkezett az aktív labdarúgás vége. Szamosi Mihály utánpótlás edző lett a Sortexben, Lugosival együtt. Szép sikereket ért el ezen a téren is. Az ő tanítványa volt Weimper István, aki aztán a Honvédban focizott, Siklósi János az MTK-ba került, Mészáros Bubu pedig a Vasas kapuját védte. Az MLSZ Kiváló edző oklevéllel ismerte el eredményes nevelő munkáját.
Az 1980-as évek közepén aztán az edzői tevékenységet is abba kellett hagyni. Szamosi Mihály a kiváló labdarúgó, az eredményes edző, a szeretett apa, a soroksári sporttelep névadója 2005-ben hunyt el.
Az összeállítás Bárcziné Szamosi Katalin elmondása alapján készült.
