Már a 18. század utolsó harmadában Soroksáron is megjelentek az első polgárjogot nyert személyek. Megindult a polgári réteg kialakulása. Ki is lehetett polgár, és mit takar a polgárjog fogalma ekkor? A következő kritériumokat állították a polgári címet elnyerni kívánó személyekkel szemben: legyen erkölcsileg feddhetetlen, tartozzék a római katolikus felekezethez, rendelkezzék a kor követelményeinek megfelelően felhalmozott vagyonnal. A polgárjog először is az emberi szabadságjogok magasabb szintű kiteljesedését jelenti, konkrétan ebben az esetben a földesúrtól való függés megszűnését.. Ehhez először is el kellett számolnia a földesurával. Választói és szavazati kérdésekben joga volt az illetőnek a város vezetőségének megválasztásához, közigazgatási és bírói kérdésekben szavazatát adni. Joga volt szabadon ipart űzni, kereskedelmi tevékenységet folytatni, szabad borkereskedést végezni. A polgári jog elnyeréséhez polgári esküt kellett tennie, a jog megváltásához a város vezetése által meghatározott illetéket meg kellett fizetnie.
Most, hogy igen vázlatosan meghatározásra került a polgári cím elnyerésének néhány alapvető kritériuma, lássuk időrendi sorrendben a levéltári anyagokban fellelt soroksári polgári címet elnyert személyeket:
Név: dátum: tulajdon: illeték:
Rottenbiller Gáspár 1774. ház ?
Schuszter György 1777. takács 6 Ft
Renner Ferdinánd 1789. ház 12 Ft
Sturm József 1790. molnár 12 Ft
Hartmann Péter 1791. ház 12 Ft
Schuszter János 1793. ház 12 Ft
Pfeil János 1796. ház 12 Ft
Eineder György 1800. telek 50 Ft
Orbisbauer Pál 1802. molnár 12 Ft
Bauer Gáspár 1803. molnár 12 Ft
Weisz Lőrinc 1808. ház 50 Ft
Amon Tamás 1809. posztónyíró 12 Ft Wolf Ferenc 1810 ház 50 Ft
Renner Miklós 1814. pék 12 Ft
Wieland Kilián 1822. molnár 12 Ft
Pfister János 1833 molnár 12 Ft
Siebert Miklós 1834. kádár 12 Ft
Dunst Ferenc 1836. ház 50 Ft
Purzl András 1837. molnár 12 Ft
Rusch György 1839. ház 50 Ft
Fürstner Boldizsár 1839. ház 50 Ft
Leé Ferdinánd 1840 ház 50 Ft
Steckl Antal 1842. ház 50 Ft
Steger Márton 1843 ház 50 Ft
Leé Mátyás 1843. szatócs 50 Ft
Forrás: Arcanum