Régóta ismert volt a soroksáriak körében, hogy a Várhegy környéke valamiféle romokat rejt magában. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársai 1968-ban terepbejárást végeztek a Várhegy környékén, és már a felszinen számos őskori és középkori cserépmaradványt gyűjtöttek össze, mégpedig egyazon területen, ami arra engedett következtetni, hogy a Várhegy környezete már az időszámítás előtti korokban lakott volt. Korábban erre a megállapításra jutott Maráz Borbála is az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa. Az ő megállapítása szerint a patak mindkét partján késő kelta kori sírok találhatók, az i.e. II.-I. századból. A környék emlékeinek kutatása 1987-ben vett lendületet, mikor is az MO-ás autópálya tervezett építése miatt a nyomvonalat és környékét régészeti kutatások előzték meg.
Az első bejárás óta eltelt közel húsz év alatt 1987-re már sokat romlottak a feltárás esélyei, mivel a közben ott elvégzett mezőgazdasági beruházások jelentős károkat okoztak a régészeti maradványokban. Annyit minden esetre meg lehetett állapítani, hogy a domb tetején egy középkori templom alapjai helyezkednek el. Az alap majdnem kör alakú volt, hosszabik átmérője 10 méter, míg a rövidebb átmérő pedig 8 méteres . A középkorban itt létezett falu feltehetőleg innen kapta a Kerekegyháza nevet. A helység neve egy 1332-ben kelt oklevélben fordul elő először. A templom környékén több bolygatott sírt is feltártak, valamint találtak néhány érintetlent is, melyeket azonban idő hiányában nem tárták fel.
A lakóházak általában 80 cm-rel volt mélyebben a járószintnél. Alapterületük az Árpád-kor elején 10-12 négyzetméter volt, majd a XIV.-XV. században a területük valamelyest nőtt. Az épületek gerenda vázasak voltak, a fedelük pedig nád vagy zsup lehetett. Valamennyi feltárt lakóépületben találtak kemence maradványokat is. A kemencék többsége 130 cm átmérőjű volt, tetejük pedig kúpos kiképzésű. A lakóházakon kívül is tártak fel kemencéket, melyek egy része edényégetőként szolgált. Ezek a kemencék a lakóhelytől távolabb helyezkedtek el. A lakóházak közelében sütő-főző-szárító kemencéket is találtak. Ugyancsak gödrök szolgáltak a megtermett gabona tárolására is. Aljukat, oldalukat agyaggal tapasztották ki, majd azt használat előtt kiégették.
Intenzív ipari tevékenység folyhatott a településen. Erre enged következtetni a rendkívül vastag, helyenként a 140 cm-t is meghaladó, az akkori felszínt borító hamuréteg. Feltehetőleg az, hogy Soroksár környéke erdőben, fában szegény, ezzel magyarázható.
A tárgyi leletek közül említésre méltó a III. Béla király idejéből származó bronz pénzérme, valamint egy darabjaiból rekonstruálható cserépbogrács, és egy fekete cserépfazék.
Ez a település is - csakúgy mint Szent Dienes - a tatárjárás idején elnéptelenedett, de aztán rövid idő alatt ismét lakottá vált. A XV. században a falu egyik gazdája a több oklevélben előforduló Kerekegyházi Gyuke volt. 1484-ben Mátyás király a települést Nagylucsei Orbán királyi kincstárnoknak adományozta. Kerekegyháza az 1500-as évek elején elpusztult, amiben valószínűleg alapvető szerepet játszottak Szulejmán hadai, s aztán többé életre sem kelt.
Forrás: Irásné Melis Katalin : Kerekegyháza középkori falu Budapest határában